Utazómacska

Hol is kezdjem…? :)

2 nap csupán, de egy hétnek tűnik :) Ennyi ideje szándékozam itt is életjelet adni magamról, csak az élet néha más, mint ahogyan azt eltervezzük :)

Szombaton reggel, teljesen kipihenten, frissen, üdén, de már kissé idegesen, elkezdtem készülődni. Hogy hova, azt pontosan nem tudtam… ok, Dubai, tudtam hol van. Illetve térképen, képes-filmes beszámolókon már nyilván láttam Indiát is… de az, hogy ok Anikó, akkor MA tényleg oda mész… na, ezt a pici lelkem fenntartásokkal kezelte :)

Nem tudtam milyen lesz a repülés (az a nyavalyás fóbia, a hányinger, ami ellen 7 év után tavaly szeptemberben kezdtem el küzdeni), az emberek, akikkel találkozom, a repterek, a taxisok, a hotel, a személyzet, maga Dubai, a híres, világ (Peking után talán már „csak”) 2. legnagyobb reptere, megtalálom-e a kapuhoz vezető utat, vajon tényleg „szagos” lesz-e már az indiai repülő levegője, vajon tényleg „beengedik-e” még leszállás előtt az indiai párás levegőt, hogy szokja a fehér ember…

Szóval volt 1-2 bizonytalan rész az utazásban… , ami az én német(h) precíz világomban, ahol többségében akkor van nyugi, amikor minden párhuzamos és merőleges és előre látott… hát, hogy is mondjam: enyhén frusztrált? :D

Ehhez képest minden simán ment… :) meg is lepődtem, h ettől félnek az emberek ennyire? :o Vagy minden ki volt írva (OS csapatnak üzenem: „Dehát oda van íííírva! ;) :D ) vagy olyan kedves emberekbe botlottam, akik egyből tudták merre van az arra.

Egyetlen dolog, ami nehezítette az utam de nagyon: a repüléstől való félelem. A 2 út alatt 6 nyugtató és 3,5 Daedalon fogyott el… :p plusz a menta, levendula illóolaj és gyógynövény alapú nyugtató, plusz relax zene és több órányi jógalégzés… Igen. Gáz. Tudom. De ez van. Ja, és ki ne felejtsem Angi barátnőmet és Ágit! Angival hála Istennek a mélyponton (a kochini járat beszállása előtt) tudtam telefonon beszélni és pár léleknyugtató szót váltani, illetve Ágit, aki szó szerint beszállásig tartotta bennem a lelket! Innen is ezer millió köszönet nekik! Ott, akkor,idegességtől, kimerültségtől szó szerint remegve, tényleg a világ végén éreztem magam… tök egyedül! Na, az nem volt egy jó érzés. De remélem ott volt meg a mélypont. :)

Ami a repüléseket illeti: le a kalappal a Wizzair személyzete előtt!! Nagyon pozitívan csalódtam bennük! Volt már európai légitársaság, amikor mondtam nekik, h hát izé… enyhén fogalmazva parázok, leszidtak és a helyemre tessékeltek, ez nem egy kívánságműsor :p

De itt? Persze, jól van? Pontosan hol ül? Figyelünk majd Önre… ha kell, van gyógyszerünk is.

A steward még, mikor a mosdóba mentem, odaszólt, hogy „Én is félek a repüléstől.” Mire totál ledöbbenve visszakérdeztem: „Tényleg?? :o” Mire ő: „Dehogy! Csak vicceltem! :)” … és akkor, az a humor, elég sok mindennek elvágta az élét… :) és szerencsém volt, egy végtelenül kedves és türelmes, 3 gyermekes fiatal anyuka mellé ültem, aki még fogta is a lábam felszálláskor, hogy nyugtasson… J és mikor elnézést kértem a viselkedésemért azt mondta: „Ugyan, nagyon aranyos vagy, hogy így félsz! :) „

Az indiai járaton, attól függetlenül, hogy az utasok 85%-a pasi volt… mindenki nagyon kedves volt. Még azt is megengedték, hogy a nagyobb lábhelyű részbe ülhessek… szerintem látták rajtam, hogy nem hóbortból repülök :D A mellettem ülő srác is nyugtatott és az, hogy mindenki teljes relaxban utazott… segített. De a turbulencia, amibe vagy 3x belekerültünk, nyáh… kérdeztem, hogy ugye azt mondta a pilóta bácsi, h csak pár percig tart? Mire a szomszéd: nem. Fél óráig, kb. :p :D

Hát, gondoltam magamban most már mindegy. Innen nincs kiszállás… vagy összehányom a gépet és letojom, hogy mit szólnak (ez az alapfélelmem ugyanis) vagy túlélem, akár hozzászokom!! :o :)

Leszálltunk. Az indiai bevándorlási hivatalnok bácsik 1 mosolyom után nagyon kedvesek és viccelődősek voltak.

Majd a megbeszélt este 6 óra előtt pár perccel kiértem az „Arrival” részhez.

Ismerősöm pedig sehol :D Ok, várok. 18:05. Semmi. 18:10 semmi. Megkértem valakit, hogy csörgesse meg, merre jár. A 3. próbálkozás után mondta, hogy ki van kapcsolva. Mondom jesssz! 18:20: kérem, hogy próbálja meg ismét. Továbbra is ki van kapcsolva.

1 másodperc elejéig, 20 perc egyedül töltött várakozás után egy idegen kontitensen, átfutott az agyamon, hogy mi van, ha a megérzéseim becsaptak és hiába várom a kedves ismerőst? MI van, ha innentől kezdve Welcome India ALONE, Anikó lesz? :o :D

De a szinte mindentől parázó Anikó ekkor azt mondta: akkor is lesz valahogy. Majd megoldom… elég nagy vagyok már a feladathoz. És ekkor, megláttam egy (bár mindenki ugyanúgy nézett ki számomra :D) autóból integető srácot! Tudtam, h ő az. Hogy miből (ezt később kérdezte is): „Tudod, még mindig vannak azok a bizonyos megérzéseim… ;) „

Aranyosak voltak a reptéri személyzet tagjai, mert előbb odahívták és leteremtették, hogy a barátod itt vár és neked ki van kapcsolva a telefonod??? Mindent tamil-malajalamul, de a lényeg kiértettem :D

És megkérdezte: „Te komolyan azt hitted, hogy itt hagylak egyedül?? :o És tényleg megfordult a fejedben, hogy egyedül elmész a hotelbe? :o” :)

Ezután meg lettem hívva az első indiai vacsimra, illetve kávéra. Majd egy órás út vezetett a hotelig. De előtte még csináltunk egy bevásárlást, mivel najó, nevén nevezem, úgy könnyebb lesz: Rockey :) mondta, hogy egy megérkezést mindig egy bevásárlás követi! A legszükségesebbeket vegyük meg! Ha kell, ő fizet, majd visszaadom. De nem volt rá szükség.

És elképzelhetitek milyen bevásárlás volt: ott lógtam a nyakán, hogy „És ez mi? És ez indiai? És ez tényleg ajurvédikus? És-és-és…? „ :D És mondta, hogy najó! Hagyjál békén engem az ajurvédával! Vegyél (és most itt nem reklámozom, de) világmárkákra mutatott, én meg: „Te hülye vagy? :D Nem ezért az x, y márkáért utaztam ennyit! Oridzsinált akarok a lehető legtöbb mindenből!” Mondta, hogy hát jó… ahogy akarom :D de vissza fogok térni a világmárkákra :)

Aztán megtaláltuk a szállást, még ellátott pár jó tanáccsal, kipakoltam, frissítő zuhanyt vettem az indiai, ajurvédikus(!) :D kenceficékkel, életjelet adtam magamról az Arckönyvön és nyugovóra tértem… :)

Welcome and good morning India and Hungary: :)

 És akkor néhány kép az útról :)

Burj Khalifa: biztos, hogy a világ legmagasabb épülete? Egy pálmafa kitakarta... :p ;)

Dubaj-ci :)

Indiában az első percek :)

Reggeli, ahol a toast kenyéren és tojáson kívül minden ismeretlen volt. Segítséget kértem a nénitől, hogy hogyan kell enni és mit mivel :D

Nem baj, látták... "fehér nő... jól van... egyem a szívét, de bár mosolyog" :D

A 3. "életmentő": víz (szigorúan palackozott, ahogy azt az oltófőrvos néni megmondta), kávé (frissen forralt vízzel, ahogy azt az oltófőorvosnéni megmondta) és PÁLINKA (ahogy azt az oltófőorvosnéni megmondta)!